Hozzávalók 12 személyre:
9 tojás
6 evőkanál kókuszvirág cukor
4 evőkanál rizsliszt
4 evőkanál gesztenyeliszt
1 tasak sütőpor
2 evőkanál dióolaj
30 dkg gesztenyekrém
20 egész főtt gesztenye
1 kávéskanál vaníliapor
1,5 dl mandulakrém
30 dkg 70%-is csokoládé
Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. Olvasszuk meg a csokoládét (kb 10 perc).
Válasszuk szét 3 tojás fehérjét a sárgájától, majd a fehérjéket tegyük egy lábasba.
Kevertessük habossá a 6 egész tojást, a 3 tojássárgáját a cukorral és a vaníliával, majd adjuk hozzá kicsinyenként a liszteket és a sütőport! Keverjük bele a már langyos csokoládé 1/3-át!
Sütőpapírral fedjük a tepsinket, terítsük el rajta a tésztánkat és süssük kb 12 percig! Vigyázat, ne szárítsuk ki, mert akkor törni fog.
Nedvesítsünk be egy törölgetőrongyot, terítsük a dolgozóasztalra, majd húzzuk rá a sütőből kivett tésztát a papírral együtt. Azonnal csavarjuk fel őket együtt a hosszában. Hagyjuk hűlni.
Ezalatt készítsük el a gesztenyehabot:
Verjük fel a 3 tojásfehérjét vízgőz felett. Húzzuk le a tűzről, majd keverjük hozzá a gesztenyekrémet, és kb 14 apró kockákra vágott gesztenyét. Öntsük át egy tányérba, a hagyjuk kihűlni.
A krémhez keverjük össze a csokoládét a mandulatejszínnel, s tegyük a hűtőbe.
Óvatosan tekerjük ki a tésztánkat, vegyük le róla a papírt, terítsük el az 3/4-én a habot, csavarjuk fel óvatosan, majd vágjuk le a két végét, hogy egyenletes fatörzset (mi most kettő kicsit készítettünk) kapjuk. Fedjük a már tartós krémmé kötött csokoládéval, villával tegyük élethűbbé a fatörzset, díszítsük pár szem egész gesztenyével! Mehet a hűtőbe, és várhatjuk a vendégeket! Tökéletes karácsonyi ínyencség és telítettség nélküli desszert élvezet!!! Békés, Boldog, egészséges ételekben gazdag ünnepeket kívánunk Mindenkinek🎄
Aucun commentaire:
Enregistrer un commentaire